Programleírás

EVOLÚCIÓ – MEGÚJULÓ VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA


Az EVOLÚCIÓ – Megújuló Vállalkozások Programja átfogó megoldást kínál a generációváltó és a válságba sodródott vállalkozások számára. Célja, hogy fejlessze a vállalkozásokat támogató jogi és üzleti szolgáltatások piacát, képezze a kkv-k életét aktívan támogató piaci szereplőket (mint például ügyvédek és könyvelők), szakértői tanácsadással felkészítse a hazai kkv-kat az előttük álló generációváltás folyamatára. Fontos, hogy az érintett célcsoport minden szereplője tájékozódjon a piacon rendelkezésre álló szolgáltatásokról, lehetőségekről, ezért a szemléletformáló tevékenység mellett ügyfélszolgálat létrehozására is sor kerül. Ennek segítségével felmérjük a vállalkozói oldalon felvetődő problémákat és igényeket, és azok segítségével segítjük a kkv-kat élethelyzetükhöz leginkább illeszkedő szolgáltatás megtalálásában, valamint a sikeres átörökítés lebonyolításában.

 

GENERÁCIÓVÁLTÁS


A cégátadás és utódlás lebonyolítása hosszútávú stratégiai és pénzügyi tervezést, tudatos vállalkozói hozzáállást igényel, azonban a hazai vállalkozói kultúrában még nem alakultak ki erre vonatkozó gyakorlatok. Minden sikeres vállalkozás életében kritikus fordulópont a vezetőváltás, de egyben megújulást ígérő lehetőség is, főleg akkor, ha egy innovatív technológiai változással együtt történik meg. 

Az EVOLÚCIÓ – Megújuló Vállalkozások Programjának célja, hogy fejlessze a vállalkozásokat támogató jogi és üzleti szolgáltatások piacát, valamint díjmentesen igénybe vehető szakértői tanácsadással felkészítse a hazai kkv-kat az előttük álló generációváltás folyamatára.

Nemzetközi sztenderdeken alapuló, egyedülálló cégdiagnosztika segítségével elemzik a programban résztvevő vállalkozások pénzügyi és gazdasági helyzetét, valamint az elemzés eredményeként meghatározzák a cég értékét az aktuális piaci helyzetekhez illeszkedően. A létrehozott eszközkészlet természetesen nem helyettesíti a pénzügyi tanácsadó szerepét, de megbízható iránytűként működhet a vállalatok életében.

Tanácsadói szolgáltatásokon keresztül a program segíti a vállalkozásokat:

•    A cégérték meghatározásában.
•    Az átadási folyamat tervezésében és abban, hogy a generációváltás előtt álló tulajdonos eladhatóvá, átadhatóvá tegye vállalkozását.
•    A megfelelő finanszírozási forrás megtalálásában.

A program részeként továbbá díjmentesen elérhető:
•    sablonok, szerződésminták, melyek a cégátadás folyamatában segítik a vállalkozásokat,
•    módszertan, e-learning tananyag, melyek a hazai kkv szektor, valamint a vállalkozások életét segítő szakértők felkészítésében nyújtanak segítséget.



VÁLLALKOZÓI ÚJRAKEZDÉS (MÁSODIK ESÉLY)


A Második esély program speciális cégdiagnosztikával, valamint szakértők bevonásával segíti a válságba jutott vállalkozások fejlesztését, működésük átalakítását.

A Második esély programrész keretében egy olyan gazdálkodási cégszűrési- és válságelőrejelzési módszertannal ismerkedhetnek meg a program résztvevői, amelynek segítségével lehetővé válik a válság jeleinek korai előrejelzése. Ehhez kapcsolódóan a program szakértői tanácsadással járul hozzá a nehéz helyzetben lévő vállalkozások problémáinak megoldásához, kezeléséhez.



VÁLLALKOZÁSKUTATÓI- ÉS ELEMZŐI HÁLÓZAT


A Vállalkozáskutatói- és Elemzői Hálózat célja, hogy teret adjon a vállalkozások világát kutató és elemző szakértők közötti kapcsolat erősítésének, és a vállalkozásokkal és vállalkozókkal kapcsolatos inspiratív diskurzusoknak.

A Vállalkozáskutatói- és Elemzői Hálózat létrehozásának célja a vállalkozáskutatási együttműködés megszervezése illetve erősítése, a vállalkozások kutatóinak és elemzőinek hálózatba szervezése révén. Célja továbbá a vállalkozásokkal kapcsolatos szisztematikus tudás bővítése illetve mélyítése, valamint ismertségének növelése.

A Vállalkozáskutatási- és elemzőközpont feladatai:

•    Vállalkozáskutatási együttműködések erősítése, hálózatba szervezése;
•    Vállalkozások világára vonatkozó szisztematikus tudás bővítése és mélyítése;
•    KKV Stratégia intézkedéseinek megalapozása, értékelése;
•    KKV Stratégia intézkedéseinek kidolgozásának támogatása.

VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTKÉPESSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁT CÉLZÓ SZOLGÁLTATÁSOK


E-learning felület

Digitális transzformáció a válságálló és „jövőbiztos” vállalatokért! A digitális transzformációt és a generációváltást sikeresen végrehajtó vállalatoknak nő az esélye a külpiacra lépésre és a regionális, vagy akár globális szerep megszerzésére is. Magyarország nemzetgazdaságának kiemelkedő kihívásaira válaszul készül az eddigi legátfogóbb KKV-knak szóló képzési csomag a Budapest Institute of Banking (BIB) Zrt-nél. Egy olyan referenciaértékkel bíró, egyedülálló digitális tananyag készült a kkv-k számára, amely választ ad a vállalkozásokat érintő összes releváns kérdésre, kiemelt fókusszal a humántőke jelentőségére a digitális transzformáció során.

A képzés egyedülálló:


•    9 modulból álló komplex tudástár
•    saját tempóban elvégezhető, jól tagolt E-learning keretben
•    átfogó betekintés több sikeres generációváltó vállalat működésébe
•    interjúk megoldás-szállítókkal
•    trendek magyarázata és konkrét megoldási javaslatok

A felsorolt modulok az https://ekkv.hu/ oldalon érhetők el. 

Modulok:
1.    A közvetlen vezetés átadása
2.    HR kihívások és agilis transzformáció 
3.    Digitalizáció – általános
4.    Üzleti innováció
5.    Nemzetközi kapcsolatok és piaci terjeszkedés
6.    Finanszírozás
7.    Belső és külső vállalati kommunikáció
8.    Változás-menedzsment
9.    Szektoronkénti digitalizáció


A program az MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zrt. konzorciumában valósult meg. A projekt megvalósítására létrejött konzorcium általános elvárásai a programmal szemben a versenyképes vállalkozói ismeretek terjesztése, a hazai kkv-k működési és vezetési gyakorlatának fejlesztése, valamint a vállalkozói tudatosság ösztönzése.


CÉLZOTT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BIZTOSÍTÁSA MIKRO- , KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA
  • Kedvezményezett neve: MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Projekt címe: GINOP PLUSZ-1.1.1-22-2022-00001, Célzott vállalkozásfejlesztési szolgáltatások biztosítása mikro- , kis- és középvállalkozások számára
  • Projekt azonosító száma: GINOP PLUSZ-1.1.1-22-2022-00001
  • Projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2025. június 30.
  • Szerződött támogatás összege: 8 mrd Ft
  • Támogatás mértéke (%-ban): 100%

A projekt tartalmának bemutatása:  A magyar kis- és középvállalkozások bizonyos csoportjainak gazdasági, szemléletbeli lemaradása (pl. hátrányos helyzetű régiókban, szabad vállalkozási zónákban működő kkv-k), illetve a támogatások hiánya gátolja ezen vállalkozások fejlődését, ezért támogatásuk indokolt, fejlesztésük szükséges. A projekt keretében megvalósuló tevékenységek a kkv-k támogatásán keresztül hozzájárulnak a kkv-k általános helyzetének javításához, árbevételének növekedéséhez; a foglalkoztatotti létszám növekedéséhez; a bruttó hozzáadott érték növeléséhez.


EVOLÚCIÓ – MEGÚJULÓ VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA
  • Kedvezményezett neve: MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. (korábban: IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.)
  • Projekt címe: Magyar kkv-k működési és vezetési gyakorlatának fejlesztése
  • Projekt azonosító száma: GINOP 1.1.10-20-2020-00001
  • Szerződött támogatás összege: 740 882 156 Ft
  • Támogatás mértéke: 100%
  • Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023. 06. 30.

MAGYAR KKV-K ÜZLETVITELI FOLYAMATAINAK MEGÚJÍTÁSA, MŰKÖDÉSI ÉS VEZETÉSI GYAKORLATÁNAK FEJLESZTÉSE
  • Kedvezményezett neve:  MGFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. (korábban: IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.)
  • Projekt címe: Magyar kkv-k üzletviteli folyamatainak megújítása, működési és vezetési gyakorlatának fejlesztése
  • Projekt azonosító száma: VEKOP-1.1.1-19-2021-00001
  • Szerződött támogatás összege: 1 mrd Ft
  • Támogatás mértéke (%-ban): 100 %
  • Projekt tervezett befejezési dátuma: 2023.12.30.
A projekt tartalmának bemutatása - a projekt keretében elért eredmények:
  • IPAR 4.0. demonstrációs helyszínek kerültek kialakításra;
  • ehhez kapcsolódóan kialakításra került a Mintaüzem, valamint a Mintagyár kategória, amelyek a projekt megvalósítási időtartama alatt országos szinten több száz cég számára biztosítottak látogatási és információszerzési lehetőséget;
  • elindult a Modern Gyárak Éjszakája programsorozat,
  • elindult a VALI - Vállalkozói Információs portál, amely naprakész tartalommal látja el a hazai kkv-kat,
  • több száz fejlesztési terv készült hazai kkv-k számára,
  • szintén többszáz megvalósított fejlesztés auditálására került sor,
  • az MGFÜ a projekt szolgáltatásaként szakértői konzultációkat biztosított a fejlesztési tervekhez és bemutatókhoz.
  • A projekt során elért eredmények jelentős részét az MGFÜ a jövőben is állandó szolgáltatásként nyújtja a hazai kkv-szektor számára, továbbá a meglévő Mintaüzem kategóriák bővítésével tovább szeretnénk növelni a mintaüzemlátogatásokon részt vett vállalkozások számát. Ehhez kapcsolódóan a projektzárást megelőzően előkészítésre került a Fenntartható mintaüzem kategória megnyitása, amely szorosan kapcsolódik a DNSH gyakorlatba ültetéséhez. Az MGFÜ a GINOP Plusz kiemelt projektje keretében folytatni kívánja a jelen projektben indított és nyújtott szolgáltatásait.
  • A Voucher Program keretében tanácsadási szolgáltatások igénybevételére és támogatására került sor.
  • A program keretében további tanácsadói szolgáltatások segítették a vállalkozásokat a következő kategóriákban: a cégérték meghatározásában; az átadási folyamat tervezésében, és abban, hogy a generációváltás előtt álló tulajdonos fejlessze vállalkozását, növelje annak értékét, valamint, hogy átadhatóvá tegye vállalkozását; a megfelelő finanszírozási forrás megtalálásában.
  • A második esély szolgáltatásunk keretében szakértői tanácsadással járulunk hozzá a nehéz helyzetben lévő vállalkozások problémáinak megoldásához, kezeléséhez.

Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.
Az oldal sütiket használ működéséhez. Az oldal használatával hozzájárul, hogy az sütiket tárolhat számítógépén.